Hírek
2017. Május 29. 05:00, hétfő |
Sport
Forrás: mti
18 fős keretet hirdetett a vb-re készülő kapitány

Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya vasárnap kijelölte bő, 18 fős keretét a júliusi, budapesti vizes világbajnokságra.
A magyar szövetség honlapja szerint a névsorban a szombaton Bajnokok Ligáját nyert Szolnokból öt játékos szerepel, csakúgy, mint a BL-negyedik Egerből, valamint az OSC-ből.
A névsorban négy olyan játékos van, aki Märcz Tamás eddigi keretedzésein nem szerepelt. Közülük Varga Dénessel és Hárai Balázzsal a szakvezető korábban megbeszélte, hogy a világbajnoki felkészülésnél már ott lesznek, míg Gór-Nagy Miklós és a kapus Bisztritsányi Dávid teljesítményét végig figyelte a szezon során.
A BL hatos döntőjében nem szerepelt játékosok hétfőn orvosi vizsgálattal, majd kedden délelőtt a Margitszigeten már edzéssekkel kezdik meg a munkát. A többiek jövő vasárnap csatlakoznak, amikor is a csapat a szlovákiai Somorjára utazik, ahol június 5-én hétfőn kezdődik a komplett vb-felkészülés.
Somorja után Budapesten, majd Madridban készül a válogatott, amely a június közepén Görögországban a hagyományos Szamarcidisz Kupán szerepel, júliusban pedig a magyarországi BENU Kupán száll vízbe.
A világbajnokságon első meccsét július 17-én játssza majd az együttes.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.
2025. Május 05. 07:53, hétfő | Sport
Miami Nagydíj - Piastri sorozatban harmadik futamát nyerte meg
Sorozatban harmadik futamát nyerte meg Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője, aki a leggyorsabbnak bizonyult a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjon.
2025. Május 03. 08:10, szombat | Sport
Premier League - Kerkez bekerült a szezon csapatába a szurkolóknál
Kerkez Milos, a Bournemouth magyar válogatott védője bekerült a szezon csapatába az angol labdarúgó-bajnokságban a szurkolók szavazatai alapján.
2025. Május 03. 08:04, szombat | Sport
Miami Nagydíj - A rekordot döntő Antonelli rajtol az élről a sprintfutamon
Meglepetésre a 18 éves Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Miami Nagydíj pénteken rendezett sprintkvalifikációját, így a szombati rövid távú futamot ő kezdi majd az élről.