Hírek
2016. November 27. 12:46, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
400 ezer állatot kellett megsemmisíteni a madárinfluenza miatt

Néhány hét alatt mintegy 400 ezer állatot kellett megsemmisíteni a madárinfluenza miatt - mondta Süth Miklós állatorvos vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán.
Az egykori országos főállatorvos szerint a betegségnek komoly gazdasági következményei vannak, hiszen máshogy nem tudják kezelni, mint a fertőzött állatállomány megsemmisítésével.
A tünetek között szerepel az idegrendszeri abnormalitás, a szárnyasok szédelegnek, koordinációs problémáik vannak, az orr- és szemfolyás és a borzolt toll.
A most Magyarországon is megjelent vírustörzset már 2014-ben is kimutatták - tette hozzá.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel csütörtökön azt közölte, hogy az európai madárinfluenza-járvány egyre több országot érint: az utóbbi napokban Ausztria, Németország, Horvátország, Dánia, Hollandia után Olaszország és Svédország is jelezte a betegség jelenlétét vadmadárállományban, illetve baromfitelepeken. A járvány leküzdéséért a magyar állategészségügyi hatóság mindent megtesz, és továbbra is számít az állattartók felelősségteljes együttműködésére - tették hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.