Városlista
2025. május 5, hétfő - Györgyi

Hírek

2012. Március 02. 14:17, péntek | Sport
Forrás: mno.hu / MTI

A magyar bajnokságra koncentrál az AV19

A magyar bajnokságra koncentrál az AV19

Azzal, hogy búcsúzott az osztrák jégkorongliga (EBEL) negyeddöntőjében a Fehérvár, mostantól maximálisan az ob I-re koncentrálhat.

Id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató nem titkolta csalódottságát. Kiemelte: az EBEL alap- és középszakasza után joggal lehetett bizakodni abban, hogy sikerül a rájátszás első köréből továbbjutni. Erre egyébként a klub történetében még nem volt példa.

„A Ljubljana úgy keverte a lapokat, hogy minket kapjon, mert úgy érezte, ellenünk több esélye lehet, mint bármelyik osztrák csapat ellen. Sajnos bejött a számítása, és ezért is lehetünk most szomorúak, pedig az alapcélt, a rájátszásba jutást teljesítettük. A negyeddöntő első három mérkőzésén, de még előtte is sok meccsen sokkal jobban teljesítettünk, mint az utolsó hármon. Megválaszolandó kérdés, hogy sok játékosunk miért teljesített rosszul a kritikus szakaszban. Nem volt vezéregyéniségünk, úgy sodródtunk, ahogy a hullám dobálta a hajónkat” – mondta az MTI-nek id. Ocskay, aki jelezte: most az új cél, hogy legerősebb keretükkel megvédjék a magyar bajnoki címüket, és sorozatban tizedik alkalommal legyenek győztesek.

„Igaz, ez a cukor nem annyira ízlik a számban” – jegyezte meg.

Eddig tulajdonképpen a Volán tartalékcsapata szerepelt a hazai pontvadászatban, a legjobbak az EBEL-ben játszottak.

A 12-szeres bajnok, 2003 óta mindig aranyérmes Fehérvár az ob I elődöntőjében a Mol Liga-győztes Dab.Doclerrel találkozik, a másik ágon a Miskolci Jegesmedvék csapata a Ferencvárossal csatázik. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcok játéknapjai: március 8., 9., 11., és ha szükséges, 12., 13.

A négy győzelemig zajló döntősorozat első napja március 18.

MTI / mno

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport

Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján

Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.

2025. Május 05. 07:53, hétfő | Sport

Miami Nagydíj - Piastri sorozatban harmadik futamát nyerte meg

Sorozatban harmadik futamát nyerte meg Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője, aki a leggyorsabbnak bizonyult a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjon.

2025. Május 03. 08:10, szombat | Sport

Premier League - Kerkez bekerült a szezon csapatába a szurkolóknál

Kerkez Milos, a Bournemouth magyar válogatott védője bekerült a szezon csapatába az angol labdarúgó-bajnokságban a szurkolók szavazatai alapján.

2025. Május 03. 08:04, szombat | Sport

Miami Nagydíj - A rekordot döntő Antonelli rajtol az élről a sprintfutamon

Meglepetésre a 18 éves Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Miami Nagydíj pénteken rendezett sprintkvalifikációját, így a szombati rövid távú futamot ő kezdi majd az élről.