Hírek
2014. Június 19. 13:15, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
A tervek szerint rendezik meg szombaton a Magyar Úszás Napját

Megfelelőnek ígérkezik az időjárás, így a tervek szerint kerül sor szombaton a Magyar Úszás Napjára.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint Szabó Tünde főtitkár és Kiss László szövetségi kapitány csütörtökön egyeztetett a siófoki meteorológiai obszervatórium illetékeseivel, akik elmondták, ideális lesz az idő Balatonfüreden.
"A pénteki hidegfront elvonulása után 23-24 fok lesz a hőmérséklet szombaton, hasonló hőmérsékletűnek ígérkezik a víz is, a füredi öböl pedig kellően védett az északi széllel szemben, azaz az úszók számára ideálisak lesznek a körülmények: mind az Európa Kupa indulóinak, mind pedig azoknak, akik a 2021 méteres táv megtételére vállalkoznak" - idézte a MÚSZ közleménye Kiss Lászlót.
A szervezők országszerte különböző eseményekkel várják az érdeklődőket szombaton, a fő színhelyen, Balatonfüreden pedig már reggel 9 órától komoly versenyt rendeznek, mégpedig a nyíltvízi úszók 10 kilométeres Európa Kupáját. A nemzetközi viadalon, amely egyben országos bajnokság is, az olimpiai bajnok Risztov Éva, valamint az idén az estorili EK-futamon győztes Gyurta Gergely is indul, de élete első 10 kilométeres versenyén megméreti magát a medencében a háromszoros világbajnok Hosszú Katinka is. A verseny a hazai úszók számára Európa-bajnoki válogató lesz.
A program keretében - a hét év múlva esedékes magyarországi vizes világbajnokságra utalva - 2021 méteren zajlik majd az elsősorban amatőröknek szóló úszófesztivál, melyen 9.30 és 13 óra között rajtolhatnak el a vállalkozó kedvűek, akik akár Cseh Lászlóval és Verrasztó Dáviddal is együtt úszhatnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:09, szombat | Belföld
Illegális bevándorlás - Bakondi György: a közel-keleti háború a migráció egy új dimenzióját eredményezte
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében