Hírek
2025. Március 09. 11:05, vasárnap |
Sport
Forrás: MTI
Fedettpályás Eb - Molnár Attila rajt-cél győzelemmel aranyérmes 400 méteren

Molnár Attila fantasztikus futással, 45.25 másodperces eredménnyel megnyerte a férfi 400 métert szombaton az apeldoorni fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon, ezzel sportág 17. magyar aranyát nyerte tető alatti Eb-n.
Az FTC sprintere esélyesként és európai ranglistavezetőként érkezett Hollandiába, ahol a pénteki előfutamban és elődöntőben is megvillantotta klasszisát, mindkét futását könnyedén nyerte meg, utóbbit 45.48 másodperces remek idővel, amivel az egész mezőnyt tekintve a legjobb volt. Ugyanakkor nem csupán az idő és a futamgyőzelem volt nagyon biztató a finálé előtt, hanem az is, hogy Molnár a szavai szerint könnyedén futott, és úgy érezte, a formája alapján 45 másodpercen belüli időre is képes lehet.
A fináléban a lengyel Maksymilian Szwed tűnt az első számú kihívójának, aki mindkét futamát megnyerte, egyaránt 46 másodpercen belüli idővel (45.69 mp, 45.78 mp). Molnár a legszélső, hatos pályáról rajtolt, míg a lengyel az ötöst kapta, így a start után az első körben végig látta maga előtt a magyar futót, aki már pénteken elmondta, hogy a 200 méter végén a bevágás rendkívül fontos lesz és mindent megtesz majd azért, hogy az első helyen forduljon rá az utolsó körre.
Ennek megfelelően óriási tempóban futotta meg az első két kanyart és a célegyenesben ellentmondást nem tűrően, egyértelmű előnnyel vágott be az egyes pályára. Onnan egészen az utolsó kanyarig magabiztosan vezette a mezőnyt, a célegyenesre fordulva viszont láthatóan besavasodott, a lengyel sprinter pedig ráfutott, de megelőzni nem tudta.
Molnár Attila a magyar küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban, egyúttal pályafutása első felnőtt medálját nyerte felnőtt világversenyen. Ez a magyar atlétika 60. dobogós helye és 17. aranyérme fedettpályás Európa-bajnokságokon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 11. 11:46, vasárnap | Sport
Labdarúgó NB I - A Pakson győztes Ferencváros és a Puskás Akadémia között dől el az arany
A címvédő Ferencváros hátrányból fordítva 3-2-re nyert a harmadik Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati rangadóján, ezzel a Puskás Akadémiát visszaelőzve újra az élen áll.
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.