Hírek
2017. Október 08. 15:00, vasárnap | Sport
Fordulatokban \"gazdag\" verseny
Interjú Palotás Péter pilótával a Dargov-Dubiny Autocross OB - Zóna verseny után, ami igencsak fordulatokban \"gazdag\" volt.
A kettő napra tervezett versenyen a szombati napon magad mögött tudtad tartani a mezőnyt. Vasárnap is hasonló teljesítményt várt tőled a csapat és a kilátogató szurkolók, sajnos nem láttad meg a döntőben a kockás zászlót.
- Jól sikerült elkapni a rajtot és az élre állni, próbáltam az első körbe nagyobb tempót diktálni, hogy előnyre tegyek szert a többiekhez képest, ezért nagyon nagy tempóval érkeztem be a kanyarba és kicsúsztam a laza, felázott talajba. Nem tudtam egyből lendületből megfordítani a kocsit és közben beértek a többiek. Mikor rá akartam fordulni a menetirányra kevés volt a gáz és nem fordult el a kocsi, rosszul mértem fel a távolságot és ez vezetett a hibához, ami miatt fel kellett adnom az a futamot.
A harmadik előfutamban az utolsó helyről indultál, az ötödik helyig tudtál előre jutni. Mennyire volt előzésre alkalmas a Dargovi pálya, és mi miatt nem sikerült a mezőnyt magad mögé utasítani?
- Próbáltam egyből a rajt után minél előbbre törni, de a célegyenes utána kanyar átrendezte a pozíciókat. A pályában több lehetőség is van előzni, a célegyenes után felfelé vezető szakasz és az hátsó hosszú egyenes a kis ugratóval, sajnos a kanyarokból való kigyorsítás még nem ment igazán, ezért jelentősen vesztettem a tempóból a kanyarokban, így az egyenesek inkább a felzárkózásról szóltak mint előzésről. A kanyarokban a többi tapasztalt pilóta szinte mindig zárta az ívet, így nehéz volt előre jutni.
A döntő futamban egy "más" Palotás Pétert láthattunk a Mitsubishi Colt EVO pilóta ülésében. Mentél tökön-paszulyon keresztül. Sajnos két versenyző társaddal is volt egy kis kocc. Mi történt a döntőben?
- A döntőben úgy álltam fel a rajtrácsra, hogy kihozom az autóból a maximumot, ami tőlem telik. Már közvetlenül a célegyenes utáni kanyarban volt egy kis tülekedés, de sikerült egy pozícióval előbbre jutni, a második körben is sikerült tartani a pozíciót és magam mögött tartani az egyébként nagyon rám tapadó szlovák versenytársat. A második körben is szinte egyben ment a mezőny mikor az egyik versenyző autója keresztbe állt előttem és már nem tudtam kikerülni is a hátulját megtoltam egy kicsit. A harmadik körben egy másik szlovák versenyzővel - Michal Toth - akadtunk össze a célegyesben, ezúton is elnézését kérek tőle, amiért kicsit agresszíven próbáltam megoldani a helyzetet. Majd az azt követő körben Vörös Laci barátommal volt sajnos egy kis összekoccanás, amit szintén nagyon sajnálok, mert nem állt szándékomban vele szemben így fellépni,- Bocs, Laci! - de sajnos nem tudtam kívülről megelőzni, belülről próbálkoztam, ami azután nem volt sikeres egyikünknek sem. Végül is az utolsó előtti körben vétettem egy hibát mai miatt felakadtam a pályát szegélyező dombra, ahonnan mér nem tudtam önerőből lejönni, így ott véget ért a futam.
Partnereimnek köszönöm a segítséget:PLTS Ipari Kft., Zeusz Exhaust Kft., AT-LOC Hungária Kft.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:10, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Puskás Akadémia legyőzésével őszi első a Győr
A Győr 2-0-ra legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó Fizz Liga 18. fordulójának szombat esti rangadóján, így a tabella élén tölti a téli szünetet.
2025. December 20. 10:04, szombat | Sport
Premier League - Szoboszlai harmadszor a hónap legjobbja Liverpoolban
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
2025. December 20. 09:47, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Győzött Miskolcon és élre állt az FTC
A címvédő Ferencváros 1-0-ra győzött a Diósgyőr otthonában a labdarúgó NB I 18. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
2025. December 19. 07:34, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Dárdai Pál lett az Újpest FC sportigazgatója
A korábbi szövetségi kapitány Dárdai Pált nevezték ki csütörtökön az Újpest FC labdarúgócsapatának sportigazgatójává.