Hírek
2017. Június 14. 13:25, szerda |
Életmód
Forrás: mti - fotó: illusztráció
Furcsa mélyedés látható a Marson

Furcsa mélyedés látható a Marson, amely a csillagászokat is meglepte - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Sárneczky Krisztián csillagász a műsorban elmondta: az északon található mélyedést olvadó jég veszi körül. Ebben a gödörben az a furcsa egy űrkutató számára, hogy mutatja a becsapódási kráter jellegzetességeit és kicsit azokat a jellegzetességeket is, amikor jeges területeken beszakad egy üreg.
Véleménye szerint ez nem becsapódás, hanem geológiai képződmény: egy gáztározó jöhetett létre a nyáron felmelegedő gázokból, amely feszítette a felszínt, és egy idő után a gáz repedéseken kisüvített, a helyén pedig berogyott a talaj.
Hozzátette: a Mars felszínét ezen a részen nem ismerjük, és minden ilyen jelenség segít megérteni azt, hogy mi lehet a Mars felszíne alatt ott, ahova nem tudunk eljutni.
A műsorban beszéltek a NASA tervezett Mars-expedíciójáról, amelyhez a múlt héten választották ki azokat a civileket, akik közül többen eljuthatnak a vörös bolygóra.
A csillagász hangsúlyozta: a Mars-utazásnál a fizikai kiképzés mellett fontos a mentális képzés. Másfél éves távollétről van szó, és a Föld az utazás nagy részében nem is látszik. Az utazás résztvevői másfél évig magukra vannak hagyatva, a felkészítés évekig, akár egy évtizedig is tarthat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:29, péntek | Életmód
Palkovics László: már elérhető az új, ingyenes mesterséges intelligencia tananyag
Elindult! Már elérhető az új, ingyenes mesterséges intelligencia tananyag a KRÉTA rendszerben és a mijovunk.hu oldalon - jelentette be a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán csütörtökön.
2025. Június 20. 07:27, péntek | Életmód
Tűz- és robbanásbiztos Li-ion akkumulátorpakkot fejlesztett ki egy magyar cég
Az Indupro Kft. egy akkumulátorfelügyeleti rendszerrel támogatott Li-ion akkumulátorpakkot fejlesztett ki, amely a modern energiatárolási igényekre kínál biztonságos és moduláris megoldást