Városlista
2025. december 27, szombat - János

Hírek

2012. Augusztus 19. 10:48, vasárnap | Sport
Forrás: mno.hu

Füttyszó és bekiabálások: nehezen indult a rajt

Füttyszó és bekiabálások: nehezen indult a rajt

Botrányosan kezdődött az idei Öbölátúszás.

A meghirdetett délelőtt fél 10-es indulás helyett fél 12 előtt pár perccel rajtolhattak csak el az úszók Balatonfüredről. Az úszófolyosót biztosító hajók ugyanis nem érkeztek meg időben.

Hangos füttyszó, elégedetlen bekiabálások és türelmetlen emberek a parton: az úszóverseny útvonalát 100 méterenként lehorgonyzott hajók sorának kellett volna biztosítania, ám amíg ez nem volt meg, addig a vízirendészet nem engedélyezte a rajtot.

Németh Zsolt szervező elmondása szerint a hármas ünnep mindenkinek nehézségeket jelentett: kevesebb hajós érkezett meg időben, mint amennyien ígérték, valamint a kis vízállás is gondokat okozott, ugyanis tíz hajó megfeneklett.
A hosszas várakozás után elrajtoló mezőny többsége a három és fél kilométeres távot két órán belül teljesítette. Az öbölátúszáson több ezren indultak, a legfiatalabb résztvevő 10 éves volt. A leggyorsabb úszó pedig 45 perc alatt teljesítette a Balatonfüred–Tihany közötti távot.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 23. 08:59, kedd | Sport

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn jelezte, hogy megindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között a korábban \"elmérgesedett viszony\" miatt.

2025. December 22. 10:10, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Puskás Akadémia legyőzésével őszi első a Győr

A Győr 2-0-ra legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó Fizz Liga 18. fordulójának szombat esti rangadóján, így a tabella élén tölti a téli szünetet.

2025. December 20. 10:04, szombat | Sport

Premier League - Szoboszlai harmadszor a hónap legjobbja Liverpoolban

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

2025. December 20. 09:47, szombat | Sport

Labdarúgó NB I - Győzött Miskolcon és élre állt az FTC

A címvédő Ferencváros 1-0-ra győzött a Diósgyőr otthonában a labdarúgó NB I 18. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.