Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2014. Szeptember 22. 12:10, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

Három kiselefánt érkezik a veszprémi állatkertbe

Három kiselefánt érkezik a veszprémi állatkertbe

Három elefántbika érkezik a veszprémi állatkertbe, az ormányosok hamarosan nekivágnak a több mint 1000 kilométeres útnak – mondta el az MTI-nek a veszprémi állatkert igazgatója hétfőn.

Török László hozzátette, hogy mindhárom elefánt Németországból érkezik, ketten Osnabrückből, egy állat pedig Hannoverből jön Veszprémbe. A szükséges orvosi vizsgálatokon már átestek az állatok, az utaztatás megszervezése nagy kihívás, hiszen speciális járművekkel, teherautóval, daruval indul útnak a több mint 1000 kilométeres távra az első két elefánt, akik a tervek szerint már a héten megérkeznek Veszprémbe, a harmadik pedig legkésőbb jövő tavasszal csatlakozik a csordához – mondta Török László.
Az ormányosokat állatorvos kíséri és bőséges takarmánnyal is el kell látni őket a több napos útra, mely során külön kihívást jelent az éjszakai szállás megszervezése – tette hozzá az igazgató.
A 180 centiméter magas, négyéves fiatal bikák féltestvérek, akik reményeink szerint jól érzik majd magukat a veszprémi állatkertben, hiszen ott is, mint a természetben, külön csapatot alkotva csordában élhetnek. A tervek szerint 2016-ban az állományt tovább bővítve egy tenyészcsapatot alakítanak ki a veszprémi vadasparkban – tette hozzá.
2014 tavaszán kezdődött meg a veszprémi állatkert fennállásának eddigi legjelentősebb fejlesztése, melynek legimpozánsabb eleme az elefánt park. Külső medencével és zöldszigetekkel tarkított, 5400 négyzetméter nagyságú külső kifutó és egy 1100 négyzetméter alapterületű, belső látogatói térrel rendelkező ház várja az új lakókat – összegezte az igazgató. A veszprémiek régi vágya válik valóra az új állatok érkezésével, hiszen a vadasparkban 2006 óta nincsen elefánt – idézte fel Török László.

Címkék: állatok

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld

Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat

2025. Június 21. 09:09, szombat | Belföld

Illegális bevándorlás - Bakondi György: a közel-keleti háború a migráció egy új dimenzióját eredményezte

A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon

2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld

Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály

Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében