Hírek
2017. Július 07. 07:25, péntek |
Életmód
Forrás: mti
Ideje védekezni a bárányhimlő ellen

Még az első közösségbe kerülés előtt, optimális esetben tizenöt és tizennyolc hónapos korban érdemes beadatni a bárányhimlő elleni védőoltást.
A vakcina még nem része a kötelező oltási rendnek, ám több önkormányzat már ingyenessé tette - írja pénteki számában a Magyar Hírlap.
Július második hetéig kell beadatni a gyermekeknek az első, bárányhimlő elleni védőoltást, hogy a tanévkezdésre kialakulhasson a védettség - nyilatkozta Kulcsár Andrea infektológus főorvos, gyermekgyógyász.
Évente 35-40 ezer gyermek kapja el Magyarországon a betegséget, amely az esetek egy részében súlyos szövődményekkel jár, a statisztikák szerint ez a betegek 2-6 százalékánál fordul elő.
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének régi kezdeményezése, hogy a bárányhimlő elleni oltást is beemeljék a kötelező oltások rendjébe. Hódmezővásárhelyen például az önkormányzat már ingyenessé tette a vakcinát, ami a betegszámokban jelentős visszaesést hozott, de Kaposvár és Eger is már minimum részben finanszírozza a vakcinát. Költséghatékonysági elemzések szerint évi 1,5 milliárd forint lenne megtakarítható, ha a vakcina bekerülne a nemzeti védőoltási rendbe - írja a Magyar Hírlap.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:29, péntek | Életmód
Palkovics László: már elérhető az új, ingyenes mesterséges intelligencia tananyag
Elindult! Már elérhető az új, ingyenes mesterséges intelligencia tananyag a KRÉTA rendszerben és a mijovunk.hu oldalon - jelentette be a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán csütörtökön.
2025. Június 20. 07:27, péntek | Életmód
Tűz- és robbanásbiztos Li-ion akkumulátorpakkot fejlesztett ki egy magyar cég
Az Indupro Kft. egy akkumulátorfelügyeleti rendszerrel támogatott Li-ion akkumulátorpakkot fejlesztett ki, amely a modern energiatárolási igényekre kínál biztonságos és moduláris megoldást