Hírek
2013. Március 04. 12:57, hétfő |
Bulvár
Forrás: MTI
Jó hírnév megsértése miatt májusban ismét bíróság elé kell állnia Stohl Andrásnak
Jó hírnév megsértése miatt polgári pert indított Stohl András színész és Szalai Vivien újságíró, a Magyar börtönpokol című könyv szerzője ellen a Budapesti Fegyház és Börtön. Az első tárgyalást május 23-ra tűzték ki - tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-t.
Koszta János közlése szerint a felperes annak megállapítását kéri, hogy a korábban öt hónapot börtönben töltő Stohl, illetve a színész ott szerzett "élményeit" könyvbe foglaló újságíró a kötetben szereplő valótlan állításokkal megsértették a Budapesti Fegyház és Börtön jó hírnévhez fűződő jogát. A kereset szerint a tavaly ősszel megjelent könyv a felperes társadalmi megítélését is hátrányosan érinti.
Mindezekért arra kérik a törvényszéket, hogy kötelezze nyilvános bocsánatkérésre és ötmillió forint nem vagyoni kártérítés egyetemleges megfizetésére az alpereseket (a pénzt alapítványoknak ajánlanák fel), és elvárják a kötet forgalmazásának betiltását is - mondta a törvényszék szóvivője.
Stohl Andrást 2010. május 8-án a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával áttért a szemközti sávba, és összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben négyen sérültek meg, egyikük súlyosan.
A színészt súlyos testi sérülést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt a másodfokon eljáró bíróság tíz hónapos börtönbüntetésre ítélte. Jó magaviselete miatt öt hónap letöltése után tavaly március 5-én feltételesen szabadult.
Stohl a rácsok mögötti élményeiről börtönnaplót vezetett, ez alapján írta meg a Magyar börtönpokol című, az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent könyvet Szalai Vivien.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 17. 07:52, szerda | Bulvár
HUN-REN: ökológiai szempontból jobb a valódi fenyőfa, mint a műfenyő
Ökológiai szempontból jobb valódi fenyőfát vásárolni karácsonyra, mint műfenyőt - hívja fel a figyelmet Aszalós Réka, a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos munkatársa.
2025. December 16. 07:07, kedd | Bulvár
Enyedi Ildikó kapta a Femme de Cinéma Sisley – Les Arcs díjat
Enyedi Ildikó kapta a 2013-ban alapított Femme de Cinéma Sisley – Les Arcs díjat a franciaországi Les Arcs Filmfesztiválon, amellyel a kimagasló tehetségű női filmes alkotók munkásságát ismerik el.
2025. December 13. 07:10, szombat | Bulvár
Leprás megbetegedést igazoltak Kolozsváron egy ázsiai nőnél
Leprás megbetegedést igazoltak Kolozsváron egy ázsiai fiatal nőnél, további három lepragyanús társa pedig még megfigyelés alatt áll - közölte pénteken a Maszol.ro kolozsvári hírportál.
2025. December 11. 06:48, csütörtök | Bulvár
Elhunyt Balázs Péter színművész
Életének nyolcvanharmadik évében elhunyt Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a szolnoki Szigligeti Színház korábbi igazgatója - közölte a teátrum a közösségi oldalán szerdán.