Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2019. Július 02. 10:58, kedd | Belföld
Forrás: mti - fotók: police.hu

Százmilliókat csalt ki egy kamutábornok

Százmilliókat csalt ki egy kamutábornok

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján a rendőrség két férfit is azzal gyanúsít, hogy magát tábornoknak kiadva károsított meg embereket

- közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a rendőrség honlapján. Az egyik gyanúsított szökésben van.

A közlemény szerint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ez év februárjában csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. A. mezőfalvai lakos ellen. A 43 éves férfi rendőr altábornagynak adta ki magát. Azt állította, hogy magas szintű kapcsolatain keresztül nagy értékű üzleti projektek elnyerésében tud segíteni.

A pályázatokkal kapcsolatos ügyintézésért – sikerdíjelőlegként és más jogcímeken – 2017-ben és 2018-ban összesen mintegy 600 millió forintot vett át, sértettenként 8 millió és 400 millió forint közötti értékben, ténylegesen azonban semmilyen tevékenységet nem végzett – írta az ORFK.

A büntetőeljárás során a rendőrség lefoglalt többek között egy luxusautót, zár alá vett egy ingatlant. A férfi korábbi bűncselekménye miatt elrendelt reintegrációs őrizetből megszökött, ellene a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság adott ki elfogatóparancsot 2019. május 21-én.



A másik áltábornokot, szintén az NVSZ feljelentése alapján, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai fogták el és indítottak ellene eljárást. Az 53 éves budapesti N. Csaba az Alkotmányvédelmi Hivatal dandártábornokának, a Világbank alelnökének és jogásznak adta ki magát.

Az eddigi adatok szerint a férfi egy Pest megyei település polgármestere megbízásából pályázatok és egyéb hivatalos ügyek intézésében járt el, illetve nemlétező jogi doktori címet használva írt beadványokat magánszemélyeknek gyermekelhelyezési ügyben és büntetőeljárásban.

Tevékenységeiért több alkalommal kért pénzt, az átvett összeg nagyságát a további nyomozás fogja tisztázni. A férfit zugírászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pest megyei nyomozók május 30-án hallgatták ki. A gyanúsított beismerő vallomást tett – olvasható a police.hu oldalon.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld

Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály

Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében

2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld

NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.