Városlista
2025. december 22, hétfő - Zéno

Hírek

2017. November 05. 15:32, vasárnap | Külföld
Forrás: mti.hu

Katalán válság - Feladta magát a belga hatóságoknak a volt katalán elnök

Katalán válság - Feladta magát a belga hatóságoknak a volt katalán elnök

Feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont volt katalán elnök és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagja -

-jelentette a VRT holland nyelvű belga közszolgálati televízió, hatósági forrásokra hivatkozva.

Gilles Dejemeppe, a belga főügyészség szóvivője brüsszeli sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a leváltott katalán kormány öt tagja maga jelentkezett a belga rendőrségen, majd ezt követően őrizetbe vették őket.
Mint elmondta, az érintetteket vasárnap délután meghallgatja a vizsgálóbíró, akinek hétfő reggelig kell döntenie fogva tartásukról vagy feltételes szabadon bocsátásukról.
A meghallgatáson a vizsgálóbíró, egy tolmács és az öt érintett vesz részt - tette hozzá.
Sajtóhírek szerint a belga főügyészség várhatóan még vasárnap este közölni fogja a vizsgálóbíró álláspontját.
Spanyolországban lázadással, zendüléssel és hűtlen kezeléssel vádolják az észak-keleti Katalónia tartomány menesztett, korábbi kormányfőjét, miután a térség vezetése az október eleji, alkotmányellenes névszavazást követően egyoldalúan kinyilvánította Katalónia függetlenségét. A spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik Brüsszelbe utaztak, miután a madridi kormányzat rendkívüli intézkedésként menesztette őket és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.
Puigdemont korábban azt mondta, kész együttműködni a spanyol hatóságokkal, de elvesztette bizalmát a spanyol igazságszolgáltatásban, amely szerinte "átpolitizálódott".
Az európai elfogatóparancs szabályainak értelmében az elfogás helye szerinti állam az elfogás után legfeljebb 60 napon belül köteles az illetőt visszajuttatni abba az tagállamba, ahol az elfogatóparancsot kibocsátották. Amennyiben az érintett hozzájárul az átadáshoz, úgy az átadási határozatot tíz napon belül meg kell hozni.
Súlyos bűncselekmény esetében nem szükséges, hogy a cselekmény mindkét tagállamban bűncselekménynek minősüljön. Egyetlen követelmény, hogy legalább három évi szabadságvesztéssel legyen büntetendő a kibocsátó tagállamban.
Uniós szabályozás szerint egy tagállam többek között akkor utasíthatja el a keresett személy átadását, ha már elítélték ugyanazon bűncselekmény miatt, illetékes az adott ügyben, a végrehajtás szerinti tagállamban büntetőeljárás folyik ellene, illetve elévülés vagy amnesztia esetén.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld

Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek

Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.

2025. December 18. 07:37, csütörtök | Külföld

Az EP támogatja az orosz gáz teljes és kötelező kivezetését

2025. December 17. 07:49, szerda | Külföld

Donald Trump jogi képviselői egy floridai bíróságon nyújtották be a BBC elleni 10 milliárd dolláros keresetet

Donald Trump amerikai elnök jogi képviselői Washingtonban kedden bejelentették, hogy egy floridai bíróságon nyújtották be a brit BBC elleni keresetet összesen 10 milliárd dolláros értékben.

2025. December 17. 07:49, szerda | Külföld

Az Európai Unió enyhít a belső égésű motorok forgalomba hozatalának 2035-től tervezett tilalmán

Az Európai Unió enyhített kedden az új gyártású belső égésű motorok - benzin- vagy dízelüzemű autók - forgalomba hozatalának 2035-től tervezett tilalmán, hogy támogassa a nehéz helyzetben lévő európai autóipart.