Városlista
2025. május 5, hétfő - Györgyi

Hírek

2013. Június 26. 17:58, szerda | Bulvár
Forrás: ujasz.hu

Kocsis Korinna: Nem szegtem szerződést!

Kocsis Korinna: Nem szegtem szerződést!

Kocsis Korinna a médiában nem hajlandó megszólalni szépségkirálynős botránya óta, ám Facebook-oldalán kifejtette, mit gondol a felhajtásról.

– A magam részéről a szombati szépségkirálynő-választással kapcsolatban a versenyen tett lemondásommal és annak indoklásával lezártnak tekintettem az ügyet, de a versenyt szervező cég több fórumon és médiában is perrel fenyegetett, ezért ez most úgy tűnik, nem így lesz.

Arra viszont szeretném felhívni a figyelmet, hogy a szervező cég kijelentése, miszerint szerződésszegést követtem el, nem tény, hanem csupán az ő állításuk, aminek megalapozottságát és jogosságát kizárólag a bíróság hivatott eldönteni – kezdte Korinna saját közösségi oldalán, A 22 éves kozmetikus-modell ismét kifejtette, hogy a szerződése miatt nem áll módjában nyilatkozgatni az újságoknak, de soraiból kivehető, lenne mit mondania.

– Viszont, ahogy eddig sem tudtam, úgy a jövőben sem áll módomban ebben a kérdésben a média részére a szerződéses kötelezettségeim miatt nyilatkozni, miközben ők (Hajdúék) folyamatosan velem kapcsolatban minden eszközt megragadnak, hogy állításaikat bizonygassák. Így az általuk tett újság- és tévényilatkozatok lejáratásomra irányuló kijelentéseinek stílusával és valóságtartalmával kapcsolatban sem áll módomban a véleményemet a szerződés lejártáig elmondani – tette hozzá a szépség, aki több milliós kártérítési perre számíthat.

Címkék: Kocsis Korinna

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 05. 07:56, hétfő | Bulvár

Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé

Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.

2025. Május 03. 08:05, szombat | Bulvár

Pápaválasztás - Feltették a kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére

Felhelyezték a pápaválasztási fordulók eredményét tudtul adó kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére péntek reggel.

2025. Május 01. 08:38, csütörtök | Bulvár

Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Kína szerdán kiadott, a világjárvány elleni válaszlépéseiről szóló úgynevezett fehér könyvében megismételte azon állítását, hogy a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki.

2025. Április 30. 07:46, szerda | Bulvár

Kapu Tibor május 29-én indul a Nemzetközi Űrállomásra

Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós, 2025. május 29-én elindul a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére - jelentette be kedden a Facebookra feltöltött videójában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos.