Hírek
2013. Június 17. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: mno.hu
Megfejtették, miért jó a meditáció a szorongásra

A kutatók a buddhista szerzetesekhez hasonlóan már régóta tudják, hogy meditációval oldani lehet a szorongást, a folyamat mikéntje azonban eddig ismeretlennek számított. A Wake Forest Baptista Orvosi Központ kutatóinak most sikerült kimutatniuk a folyamatban részt vevő agyműködéseket.
„Bár tudtuk, hogy gyógyszerrel oldani lehet a szorongást, arra korábban nem jöttünk rá, milyen agyi folyamatok játszanak közre a szorongás csökkentésében egészséges emberek esetében” – nyilatkozta Fadel Zeidan, a Social Cognitive and Affective Neuroscience legújabb számában közzétett tanulmány szerzője.
„Kutatásunkban azonosítottuk, mely agyi területek aktiválódnak és melyek deaktiválódnak a meditációval végzett szorongásoldás folyamán.” A kísérletben 15 egészséges önkéntes vett részt, akik a hétköznapi szorongás normális szintjével rendelkeztek. Az alanyoknak nem volt korábbi meditációs tapasztalata, és nem szenvedtek szorongásos zavarban.
A résztvevők négy alkalommal vettek részt húszperces oktatáson, ahol az éber figyelem (mindfulness) meditáció alapelveit tanulták meg. E meditáció során a résztvevőknek a légzésükre és a testi tapasztalataikra kell összpontosítaniuk, és ítélkezéstől mentesen kell értékelniük az elterelő gondolatokat és érzéseket.
A meditációs foglalkozások előtt és után a résztvevők agyi aktivitását arteriális spinmegjelölő MR-vizsgálattal mérték, amivel rendkívül hatékonyan vizsgálhatók az agyi folyamatok. Az alanyok beszámoltak még a szorongásuk szintjéről is. Az eredmények azt mutatták, hogy a résztvevők döntő többsége a szorongás akár 39 százalékos csökkenését tapasztalta.
Zeidan szerint ez azt bizonyítja, hogy már néhány perces éberfigyelem-meditációval is csökkenthető a normális hétköznapi szorongás szintje. A kutatásból az derült ki, hogy a meditációval összefüggő szorongásoldás az elülső cinguláris kéreg és a ventromediális prefrontális kéreg aktiválódásával áll kapcsolatban, amely agyi területek a végrehajtás szintű működésekben vesznek részt. Meditáció során fokozott aktivitást tapasztaltak a ventromediális prefrontális kéregben, amely az aggodalmat szabályozza. Ráadásul amikor az aktivitás fokozódott a gondolkodást és az érzelmeket szabályozó elülső cinguláris kéregben, a szorongás mértéke csökkent.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld
Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis
Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.
2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld
KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen
Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -
2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld
Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban
A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.