Hírek
2012. Augusztus 18. 05:00, szombat |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Merkel javította a hangulatot
A Vaskancellár-asszony nyilatkozata után máris emelkedtek a tőzsdék.
Angela Merkel egy kanadai fórumon kiállt az euró mellett. Azt mondta, hogy Európa vezetői minden tőlük telhetőt megtesznek az euró megtartásáért. A nyilatkozat elűzte a negatív hangulatot a tőzsdékről, és az eurót is 1,2370-ig repítette a dollárral szemben.
A kancellár hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az euróválság megoldásához politikai unióra lesz szükség a közös fizetőeszközt használó országok között. Merkel azt is közölte: támogatja az Európai Bizottság jogköreinek kiterjesztését a fiskális paktumban lefektetett költségvetési szabályokat megsértő államokkal szembeni fellépésre.
Ha már Kanadában járt, a kancellár-asszony beszédében az észak-amerikaiakat dicsérte, miszerint az ő példájukon is látszik, hogy takarékossággal és költségvetési fegyelemmel lehet fenntartható gazdasági növekedést elérni. Merkel mondataival üzent európai partnereinek is, hiszen az elmúlt hónapokban két pártra szakadt az európai válságkezelés. A franciák és a dél-európaiak szeretnének végre növekedésösztönző lépéseket is látni, míg a németek mellett a finnek például takarékosabb Európát látnának szívesen. Több fordulópont is lesz a vitában. Augusztus végéig el kellene dönteni, hogy az eurózónás túlélésért cserébe kapnak-e újabb hitelt a görögök, míg őszre már egy új típusú európai pénzügyi irányításról kellene megegyezni. Egyik sem lesz egy sétagalopp.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
2025. December 26. 09:23, péntek | Külföld
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld
Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában
Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.
2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld
Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.