Hírek
2015. Augusztus 05. 07:05, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Munkaterv készül a mindennapos éneklés megvalósítására

Kétéves munkatervet dolgoz ki a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége, a KÓTA a mindennapos éneklés megvalósítására - közölte Mindszenty Zsuzsánna, a szervezet elnöke.
Az MTI azután kereste meg a szövetséget, hogy az emberi erőforrások minisztere azt nyilatkozta: nem pluszórákat szeretne iktatni a tantervbe, hanem az iskolai kórusok és a szakemberképzés támogatásával fejlesztené az iskolai énekléskultúrát. "Első lépésben azt szeretnénk, ha minden iskolában lenne legalább egy kórus, amelyet szakember vezet és a próbái védett időben lennének" - fogalmazott Balog Zoltán egy keddi sajtótájékoztatón feltett kérdésre.
Mindszenty Zsuzsánna azt mondta: munkacsoportjuk készen áll arra, hogy a miniszterének elképzelései szerint kidolgozzon egy kétéves munkatervet a mindennapos éneklés megvalósítására.
Ez nem feltétlenül jelent óraszám-növekedést, bár ahogyan az elmúlt években bizonyos osztályokban bevezették a heti két énekórát, reménykednek, hogy ez a felsősök számára is általánossá válhat - fogalmazott az elnök, aki szerint az elképzelés középpontjában az áll, hogy erősítsék az éneklőkedvet.
Mindszenty Zsuzsánna kiemelte: a mindennapos éneklés programja tartalmazza majd a tanárképzés, valamint a tanári továbbképzések tartalmi megújítását és megfelelő énekes segédanyag kidolgozását. Olyan zenei anyagokat szeretnének a tanárok kezébe adni, amelyeket bármilyen korosztálynak, rövid idő alatt, könnyen meg lehet tanítani, amelyek sikerélményt és örömöt adnak az együtt éneklőknek - ismertette az elnök.
Felidézte, hogy Kodály Zoltán 1929-ben azt írta: "Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és a zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját." A magyar kórusszövetség ennek jegyében készül arra, hogy 2017-ben, Kodály Zoltán halálának 50. évfordulóján már eljuthassanak oda, hogy az éneklés az iskolás gyermekek életének részévé váljon - mondta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.