Hírek
2013. Október 08. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Nem kelendő a babakötvény
A Világgazdaság azt írja, hogy negyedannyi start számlát nyitottak az elmúlt egy évben, amióta kizárólag a Magyar Államkincstárnál lehet ilyen konstrukcióban takarékoskodni a gyerekeknek. Tavaly október 1. és idén szeptember 24. között összesen alig több mint 10 ezer darab babakötvényt nyitottak, míg 2011-ben 40 ezernél is több számla indult. Habár a kondíciók kedvezők, a szülők nem viszik át a gyerekek pénzét a bankból.
Az a jogszabályváltozás sem hozott igazi felfutást, hogy egy éve a 2006 előtt született gyerekek számára is elérhetővé tették a start számlákat, amelyeken állami támogatással takarékoskodhatnak a szülők és hozzátartozók a csemete számára: mindössze 1228 nagyobbacska gyereknek nyitottak ilyen számlát.A visszaesésben szerepet játszhat az is, hogy a korábbinál lényegesen kevesebb helyen lehet elérni a szolgáltatást, mint amikor még a bankok és a takarékszövetkezetek is értékesítették. A MÁK – bár folyamatosan nyitja az újabb értékesítési pontokat – hozzájuk képest viszonylag kevés kirendeltséggel rendelkezik, a fővárosban öt fiókja van, emellett vannak egységei a megyeszékhelyeken és hét nagyobb vidéki városban. A kincstár ezeken túl különféle kulturális és egyéb rendezvényeken is részt vett az idén mobil állampapír-értékesítési pontokkal, ahol szintén nyithattak az érdeklődők start számlát – az eddigi eredmények alapján nem túl fényes sikerrel.
Ez a szerényebb értékesítési adat egyébként nem csak a start számláknál, de a lakossági állampapíroknál is tetten érhető. A bankoknál és takarékoknál is kapható Kamatozó Kincstárjegyből például hetente 20-30 milliárd forintnyit is eladnak, miközben a kizárólag a kincstárnál jegyezhető Féléves Kincstárjegyből csak néhány százmillió forintnyi fogy.Az államkincstár egyébként összesen 14659 start számlát kezel jelenleg. A többi hitelintézet piaci részesedése jóval nagyobb, náluk augusztus végén több mint 173 ezer számla volt. A jogszabályok szerint egyébként a bankoknál és takarékoknál vezetett babaszámlát, ha elégedetlen az ügyfél, csak az államkincstárhoz viheti már át. Ilyen ügyfél viszont nagyon kevés volt az utóbbi egy évben: mindössze 574 gyerek pénzét vitték át a kincstárhoz. Az államkincstárat még az sem tette eléggé vonzóvá a szülők szemében, hogy a kondíciói kedvezőek, a start értékpapírszámlák vezetése díjmentes, a megvásárolható állampapírok hozama pedig rendszerint magasabb, mint a jelenleg elérhető bankbetétkamatok.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.