Hírek
2025. Április 08. 07:53, kedd |
Életmód
Forrás: MTI
Nem tartóztatta le a bíróság a csepeli kábítószerlabor kapcsán őrizetbe vett gyanúsítottakat

A Budai Központi Kerületi Bíróság múlt pénteken és szombaton megtartott ülésein nem jogerős döntéseivel elutasította annak a három gyanúsított férfinak a letartóztatását, akikkel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt indult nyomozás - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás emlékeztet: a nyomozóhatóság múlt héten tartott "drograzziát" egy a Csepel Művek területén lévő kft. laborjában, ahol három férfit különböző kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítottak meg, majd az ügyészség indítványozta a letartóztatásukat is.
A törvényszék közleményében fontosnak tartotta kiemelni, hogy az említett kft. vegyi anyagok gyártásával foglalkozó cég, ezért különböző vegyi anyagok ott, valamint a gyanúsítás szerinti raktárban is napi rutin szerint megtalálhatóak.
A gyanúsítottakkal közölt kábítószer készítésének elősegítése bűntettének széles körű nyomozási bírói gyakorlata nem ismert, ugyanakkor ebben az esetben is – mint bármely más bűncselekmény esetében – azt kellett vizsgálnia a bíróságnak, hogy a közölt gyanúsítás lefedi-e az adott bűncselekmény törvényi tényállását - hangsúlyozták.
A törvényszék azt közölte, hogy ennek a bűncselekménynek a törvényi tényállása szerint a cselekmény megállapításához a "kábítószer termesztésének vagy előállításának céljából kell az ahhoz szükséges anyagot, berendezést vagy felszerelést készíteni, megszerezni, az ország területére behozni, onnan kivinni, azon átszállítani, avagy átadni".
E bűncselekmény esetén tehát azt kell bizonyítani, hogy az egyébként nem illegális anyagok beszerzésére és tárolására azért került sor, hogy azok segítségével a gyanúsítottak kábítószernek minősülő anyagot állítsanak elő - tették hozzá.
Ebben az ügyben a terheltekkel közölt gyanúsítás a nyomozás jelenlegi szakaszában megállapítható történeti tényállás alapján azonban még következtethető formában sem tartalmaz még utalást sem az ilyen célzatra - tudatták.
A végzések nem véglegesek, azokkal szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be - áll a Fővárosi Törvényszék közleményében.
A csepeli kábítószerfogásról Horváth László, kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a közösségi oldalán múlt pénteken számolt be.
Jeney Áron rendőr dandártábornok múlt szombati tájékoztatása szerint a rendőrség a NAV-tól kapta a jelzést és a nyomozás során jutottak el ahhoz a 70 éves budapesti férfihez, aki a csomagokat megrendelte, illetve rajta keresztül egy másik, 72 éves Pest vármegyei férfihez is és ők ketten a gyanú szerint kábítószert akartak előállítani. Múlt kedden mindkettőjüket őrizetbe vették.
A rendőrök szintén azonosítottak, gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek egy 48 éves budapesti férfit, aki a feltételezések szerint "a csoport vegyésze volt".
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 06:00, szerda | Életmód
Együttműködési megállapodást kötött a BYD a dél-alföldi régió szakképzési centrumaival és az SZTE-vel
2025. Május 06. 07:38, kedd | Életmód
Sentix: jelentősen javult az euróövezet májusi befektetői bizalmi indexe
Az elemzők által vártnál jelentősebben javult, tavaly június óta a legmagasabb szintre erősödött a Sentix gazdaságkutató intézet májusi euróövezeti befektetői bizalmi indexe.
2025. Május 05. 07:55, hétfő | Életmód
Vidéken ott aktívabbak az ingatlanvásárlók, ahol óriásberuházások történtek
Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben
2025. Május 04. 09:00, vasárnap | Életmód
Mindszenty József, az utolsó magyar hercegprímás 50 éve halt meg
Ötven éve, 1975. május 6-án halt meg Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja: