Hírek
2023. Július 13. 13:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Novák Katalin a Zánkai Erzsébet-táborba látogatott, ahol az ott táborozó gyerekekkel találkozott

Novák Katalin köztársasági elnök a Zánkai Erzsébet-táborba látogatott szerdán, az államfő több programon is részt vett a gyerekekkel.
Novák Katalin a Balaton partján bekapcsolódott a keresztény, élménypedagógiai, együttműködést segítő és közösségépítő programba, a Hősök napja keretében kipróbálta a tűzoltók füstsátrát, amely egy lakástűzben keletkező füstöt szimulálja, valamint dinnyét szeletelt és osztott a táborozó gyerekeknek.
A köztársasági elnöktől sok gyerek kért aláírást pólóra, baseball-sapkára, valamint nagyon sokan közös fotót is készítettek az államfővel.
Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke a közmédiának elmondta, már több mint tíz éve zajlanak az Erzsébet-táborok, és a tavalyi évhez hasonlóan, idén is több mint 180 ezer gyerek jut el ezekbe az év végéig.
Zánkán 3 ezren, Fonyódligeten mintegy 800, valamint az Erdélyben 150 gyerek táborozik, továbbá országszerte zajlanak az Erzsébet-táborok, amelyekben mintegy 130 ezer gyerek fordul majd meg nyáron.
Az államfői látogatásról szólva örömét fejezte ki, hogy Novák Katalin, aki az Erzsébet-táborok fővédnöke is, Zánkára látogatott, ahol a héten az egyházi iskolák diákjai nyaralnak.
Novák Katalin korán reggel részt vett a gyerekekkel a reggeli áhítaton, majd velük reggelizett - mondta el.
Hornyák Tibor közölte azt is, hogy a szétosztott hét mázsa dinnye Drávaiványi település polgármesterének felajánlása volt.
Pálfalvi J. Viola református segédlelkész elmondta, már harmadik alkalommal felel a zánkai és a fonyódligeti táborban egy külön munkacsoport a keresztény programok megvalósításáért. A keresztény tematikájú programok között sorolta a belső harmóniák elnevezésű zenepedagógiai, a láthatatlan szeretet drámapedagógiai és a lelki térképek elnevezésű keresztény bibliai élménypedagógiai foglalkozást.
Közölte, a fakultatív programok között szerepel például a csodapatika, amely során a gyerekek beszélhetnek lelki bajaikról és segítséget is kaphatnak.
A programok célja, hogy "legyen megálló, pihenő, hogy legyen lelki töltődésre lehetősége a gyerekeknek" - hangsúlyozta a Pálfalvi J. Viola.
Fotó: Novák Katalin - Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Május 04. 08:58, vasárnap | Belföld
Soltész Miklós: sorsfordító időket élünk Romániában és a Vatikánban is
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is
2025. Május 04. 08:57, vasárnap | Belföld
NGM: megerősítette Magyarország államadósság-besorolását a Scope Ratings, továbbra is befektetésre ajánlott az ország
A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország \"BBB\" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is.
2025. Május 03. 08:06, szombat | Belföld
A Tisza EP képviselői nem vettek részt Ukrajna gyorsított csatlakozásáról szóló szavazáson
Magyar Péter: a Tisza EP-képviselői nem szavazták meg Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását.