Hírek
2014. Június 30. 14:48, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Őszödi beszéd – Elmarasztalta a bíróság Szabó Bálintot

Elmarasztalta a Szegedi Törvényszék Szabó Bálintot az őszödi beszéd kiszivárgásával kapcsolatban tett nyilatkozatai miatt hétfőn első fokon. A bíróság azt állapította meg, hogy a férfi kijelentésével megsértette a felperes Szili Katalin személyiségi jogait.
A bíróság az alperest eltiltotta a további jogsértéstől, és kötelezte, hogy az ítélet rendelkező részét saját költségén hozza nyilvánosságra a Heti Válaszban és az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A bíróság arra is kötelezte az alperest, hogy Szili Katalinnak fizessen nem vagyoni kártérítésként 1,5 millió forintot és a kamatait.
Lakatos Péter bíró az ítélet indoklásában kifejtette, Szabó Bálint nyilatkozataiban egyértelműen tényállításokról van szó, amelynek az a lényege, hogy Szili Katalin részt vett az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatalában, ő volt az egyik kiszivárogtató.
Az alperes 2013 májusában a Heti Válaszban megjelent interjújában nem nevezte meg konkrétan a felperest, csupán három keresztnevet – Katalin, Imre, Ferenc – említett, de röviddel később már teljes névvel, azonosítható módon beszélt Szili Katalinról. Szabó Bálint nyilatkozataiban mindvégig azonos történet jelenik meg, az, hogy 2006 nyarán Rózsa-Flores Eduardo lakásán volt, amikor három vezető politikus a nyilvánosságra hozatala előtt meghallgatta az őszödi felvételt – ismertette a bíró. Rózsa-Flores Eduardo már nem él, Szili Katalint, Baja Ferencet és Szekeres Imrét (akkor mindhárman MSZP-s politikusok voltak) tanúként hallgatták meg, és mindannyian határozottan cáfolták az alperes állítását. A bíróság többször is felszólította Szabó Bálintot, hogy mutassa be azokat a bizonyítékokat, amelyek állítása szerint alátámasztják szavait, ennek azonban nem tett eleget – tudatta Lakatos Péter.
A pályafutását a Fidesz támogatásával induló független polgármesterjelöltként kezdő, később a Fiatal Baloldalban, az MSZP-ben és a Demokratikus Koalícióban is politizáló Szabó Bálint a tárgyalás után újságíróknak azt mondta, fellebbez a Szegedi Törvényszék döntése ellen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Belföld
Molnár Karolina: újabb funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció
Az online időpontfoglalásnál az applikáció a legkorábban elérhetőtől megmutatja a szabad időpontokat - jelentette be Molnár Karolina, a Belügyminisztérium (BM) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Nagy István: zajlik az érintett telepek teljes mentesítése és ha nem lesz újabb fertőzés, akkor heteken belül feloldhatják a korlátoz
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
NGM: a hazai üzemanyagárak jelentősen kedvezőbbek a szomszédos országok átlagánál
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak áprilisban is érdemben kedvezőbbek maradtak a szomszédos országok átlagánál