Ernst Zimmerl korábban nem nagyon tűnt fel a magyar sajtóban. Mostanság viszont annál inkább, és ennek vélhetően nem a kialvatlanság az oka. Ugyanakkor a szomszédos országot képviselő diplomata láthatóan nem érzi jól magát. Nyilatkozataiban – függőben lévő közigazgatási ügyekből általánosítva – panaszkodik, fenyeget és a jelenlegi magyar politikai kurzust vádolja.

Néhány vidéki földügy önmagában még nem indokolná, hogy a tanácsos ennyit szerepeljen a hazai nyilvánosság előtt. Ezért felmerül a kérdés, a nehéz éjszakákat és nappalokat vajon ténylegesen mi okozhatja az osztrák szakembernek. Meglehet, hogy nem más, mint a radikálisan átalakuló magyar földjogi és birtokpolitikai szabályozás. Ezen belül is az, hogy hazánk láthatóan beveti az összes, unióban alkalmazott eszközt a külföldi földvásárlók visszaszorítása érdekében. Ernst Zimmerl is úgy tudja, csak Zalában kétszázezer hektárra tehető az osztrákok által művelt hazai birtokok nagysága. A nyugati határszélen lévő többi megyéről a tanácsos nem nyilatkozott, de a helyiek beszámolóiból tudható, hogy ezekben is erős a sógorok jelenléte. Meglehet, nem is olyan túlzás az az egymillió hektár, amit a hazai földvédők emlegetnek. Amíg lehetett – 1994-ig –, a külföldiek nagyjából ötvenezer hektárt vásároltak hazánkban törvényesen. Óriási tehát a tét, mert az illegálisan megszerzett földek területe ennek akár a hússzorosa is lehet.

Ezerszer, millió helyen beszéltünk már e problémáról. De amíg a magyar politikusok csak megszokott fordulataik között emlegették azt, hogy megvédik az országot a spekulációtól és véget vetnek a földek kiárusításának, addig mindenki nyugodtan hajtotta álomra a fejét az osztrák nagykövetségen is. A kellemetlen ébredést minden bizonnyal az okozhatta, hogy a húszévnyi szónoklat után most megjelent egy konkrét jogszabálytervezet is a parlament előtt. Egy olyan javaslat, ami nemcsak elvi óhajként, hanem a gyakorlatban is felszínre hozhatja a magyar föld körüli spekulációt. Véget vethet annak az időszaknak, amikor a helybeliek számára is rejtély maradt, ki a tulajdonosa, bérlője, valódi művelője a falu határának.

Rendeződhetnek végre a földkárpótlással szétzilált, itt-ott már anarchikussá váló hazai birtokviszonyok. Egyértelmű és egyszerű lesz a helyzet, mint a matematikában a kétszer kettő. Az kaphatja meg a földet, aki valóban termel rajta, ráadásul nem a földgolyó, vagy az ország másik végén, hanem az adott környéken lakik. S e szempontból lehet nálunk letelepedett, itt adózó külföldi is. A lényeg az, hogy nemzeti kincsünk az itt élő, gazdálkodni vágyó polgárok boldogulását szolgálja. Hasznait mi szedhessük, jövedelméből mi részesedhessünk, és ne váljon a globális tőke prédájává, mint például a legtöbb élelmiszer-ipari üzemünk.

S hogy csakugyan így legyen, és így is maradjon, ahhoz szükséges a többkörös védelem. A helyi termelőkből álló földbizottságok vétójoga, vagy a legfontosabb szabályok kétharmados alkotmányba vésése, amire a gazdakörök javaslatai nyomán készül a kormány. Most minden szóba jöhető jogi fegyverre szükség van, mert – s efelől ne legyen kétsége senkinek sem – a magyar földtörvénycsomag lesz a következő, amelyik ha megszületik, átfogó támadást kap az unió felől. Borítékolható a brüsszeli vizsgálat, és szinte bizonyosra vehető, hogy eljárást indít ellenünk az Európai Bíróság is. De legalább világosan látjuk majd, hogy a földpiacon kik az ellenfeleink.

Nánási Tamás