Hírek
2013. Szeptember 25. 05:00, szerda |
Életmód
Forrás: orientpress
Új kezelés segíthet a félelmek leküzdésében
Egy új kezelés teszi lehetővé a félelmek, fóbiák leküzdését, mégpedig alvás közben - számol be a Fox News. A kutatás keretében az expozíciós terápia hatékonyságát tesztelték alvás közben. A kezelés lényege, hogy a pácienseket pont azoknak a dolgoknak teszik ki, amelyektől félnek.
Az expozíciós terápia, amelynek során kis adagokban tették ki a pácienseket azoknak a dolgoknak, amiktől féltek, segített csökkenteni a félelemérzetüket. Ezúttal a kezelést alvás közben próbálták ki.
A tanulmány keretében 15 résztvevőn tesztelték félelemérzetüket. A résztvevőknek egy félelmet kiváltó arcképet mutattak, s azt egy bizonyos illattal, valamint egy kis áramütésnek való kitettséggel párosították. Ezt követően a verejték szintjének mérésével, illetve mágneses rezonancia vizsgálattal (MRI) nézték meg a félelemre adott válasz szintjét.
Ezután a kutatók megvizsgálták a résztvevőket alvás közben is, mialatt kitették őket a félelemmel párosuló illatnak. Mikor felébredtek ismét megmutatták nekik az arcképet, azonban a félelemre adott válasz ekkor már jóval kisebb volt, mint még alvás előtt. A szakemberek szerint ezért alvás közben jobban kezelhetőek a félelmek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:09, hétfő | Életmód
Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót
Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. December 22. 08:38, hétfő | Életmód
Díjátadóval egybekötött megnyitó a Szent István Bazilikában
Ünnepélyes keretek között megnyílt a 32. Betlehemi Jászol-kiállítás csütörtökön a budapesti Szent István Bazilika altemplomában.
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Életmód
Jónak lenni jó! - Egész napos műsorfolyammal zárul vasárnap a közmédia jótékonysági kampánya
2025. December 20. 10:02, szombat | Életmód
Országos RedSaturday véradó napokat tart az OVSZ
Országos RedSaturday véradó napot tart az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) december 27-én és 2026. január 3-án, hogy az ünnepi, négynapos hosszú hétvégén se alakuljon ki vérhiány