Városlista
2025. december 28, vasárnap - Kamilla

Hírek

2012. Augusztus 07. 05:00, kedd | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Vastagabb lett az orvosok pénztárcája

Vastagabb lett az orvosok pénztárcája

Rendben megérkeztek a bérfejlesztéshez szükséges összegek a kórházakba – derült ki a Magyar Hírlap körkérdése nyomán. Sásdi Antal, a Péterfy Sándor utcai kórház főigazgatója úgy nyilatkozott, megkapták a szükséges pénzeket – ez 271 millió forint náluk –, és a dolgozók a napokban jutnak hozzá a visszamenőleges összegekhez a fizetésükkel együtt.

Bene Ildikót, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház főigazgatója azt mondta a lapnak: ők is megkapták a bérfejlesztésre szánt összeget, és azt ki is fizették augusztus 4-ig. „Nem volt semmilyen fennakadás vagy probléma az üggyel kapcsolatban” – tette hozzá.

Hack Gabriella, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház személyügyi osztályvezetője is azt mondta, hogy „minden a szabályoknak és a szokásoknak megfelelően történik”. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházban szintén minden rendben megy. „A bérfizetés napja 6., így akinek jár, az ma megkapja a teljes összeget visszamenőleg, valamint az emelt július havi bért” – közölte Csiba Gábor főigazgató.

Most egy összegben, januárig visszamenőleg csaknem 86 ezer egészségügyi dolgozó kapta, kapja kézhez béremelését. Az ügy előzménye, hogy a rezidensek által tavaly indított akció során több mint kétezer-ötszáz felmondólevelet helyeztek ügyvédi letétbe az egészségügyi dolgozók 2012. január 1-jéig. Ezek akkor aktiválódtak volna, ha „nem történnek érdemi intézkedések az ágazat béreinek rendezésére” – jelentette ki Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke. Mint akkor mondta, mozgalmuk célja az volt, hogy senkinek ne kelljen elhagynia az országot. A felmondólevelek aktiválását végül március 29-i határidővel elhalasztották. Döntésüket Szócska Miklós egészségügyi államtitkár december 29-i bejelentése és Orbán Viktor miniszterelnök december 30-i rádióinterjúja alapján hozták meg.

Januárban több szakmai szervezet és az egészségügyi államtitkárság tárgyalásba kezdett, amelynek eredményeként március 30-án Papp Magor és a szövetség három tagja – elsőként – megsemmisítette felmondó nyilatkozatát. Az Országgyűlés június 18-án szavazott a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő bérfejlesztéséről.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 27. 10:16, szombat | Belföld

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

Az idei év elejéhez képest jövőre megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg:

2025. December 26. 09:25, péntek | Belföld

Jellemzően napos idő várható az utolsó decemberi hétvégén

2025. December 25. 10:23, csütörtök | Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszönetet mondott a magyar katonáknak

Karácsonyi üzenetében mondott köszönetet szerdán a magyar katonáknak Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

2025. December 25. 10:22, csütörtök | Belföld

Orbán karácsonyi interjúja: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar

Ma Európában újra két tábor van: a háborús párt és a békepárt. Jelenleg a háborúpárti erők vannak fölényben. Brüsszel háborút, Magyarország békét akar - mondta a miniszterelnök a Mediaworksnek adott karácsonyi interjúban.