Hírek
2011. Szeptember 29. 07:49, csütörtök |
Bulvár
Forrás: Story Online
Vége Demiék házasságának!

Ashton Kutcher megint félrelépett, amit ezúttal már nem tolerált Demi Moore, és kiadta a szépfiú útját.
A hétvégén volt Demi Moore és Ashton Kutcher hatodik házassági évfordulója, ami jelen állás szerint egyben az utolsó is. Ash ugyanis úgy készült a jeles eseményre, hogy pénteken elment mulatni barátaival és a Két pasi - meg egy kicsi stábjával. A vendéglátóipari egységben tett látogatás alkalmával pedig nemcsak alaposan felöntött a garatra, de fel is szedett egy lányt, akivel az estét lezárandó egy kis ágygimnasztikát is gyakorolt. Mindez egyelőre ismeretlen módon Demi fülébe jutott, így már a hétvégén közölte kis játékával, pakoljon, és vigye a fékezhetetlen libidóját is.
A történet pedig nemcsak kitaláció, mivel a meghódított huszonhárom éves hölgy már ügyvédet fogadott, hogy a médiával szemben megvédje, illetve arra az esetre, ha Ashton beperelné hitelrontásért.
Kutcher nem először csalta meg örökifjú feleségét. Pontosan egy évvel ezelőtt Brittney Jones állt elő a történetével, miszerint a színésszel többször is összefeküdt. Akkor azonban Demi szemet hunyt az eset fölött, amit a külvilág felé azzal magyarázott, hogy engedélyt adott férjének a kalandozásra. Ám dolgok jelenlegi állása szerint ezúttal már nem akar sem hazudni, sem megbocsátani csalfa urának.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 05. 07:56, hétfő | Bulvár
Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.
2025. Május 03. 08:05, szombat | Bulvár
Pápaválasztás - Feltették a kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére
Felhelyezték a pápaválasztási fordulók eredményét tudtul adó kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére péntek reggel.
2025. Május 01. 08:38, csütörtök | Bulvár
Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki
Kína szerdán kiadott, a világjárvány elleni válaszlépéseiről szóló úgynevezett fehér könyvében megismételte azon állítását, hogy a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki.
2025. Április 30. 07:46, szerda | Bulvár
Kapu Tibor május 29-én indul a Nemzetközi Űrállomásra
Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós, 2025. május 29-én elindul a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére - jelentette be kedden a Facebookra feltöltött videójában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos.