Hírek
2012. Október 06. 09:44, szombat |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Verik az ápolók a betegeket Vakoknál és a Reménysugárban!
Több haláleset is történt az elhanyagolás, bántalmazás miatt?
Itt a 'reménysugár'
Az LMP arra kéri az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy azonnal indítson vizsgálatot a fővárosi Reménysugár Habilitációs Intézetben és a Vakok Állami Intézetében, mert a párt információi szerint az ápolók mindkét helyen bántalmazzák a bentlakókat.
Szabó Tímea sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a környéken lakóktól több bejelentést is kaptak, amelyek szerint a XXII. kerületi Reménysugár Habilitációs Intézet dolgozói szidalmazzák, rugdossák a bentlakó fogyatékos embereket. Olyan eseteket is jeleztek nekik, hogy a gondozók éjszakára kizárták az erkélyre a fogyatékkal élőket – közölte. A környékbeliek több esetben kihívták a rendőrséget, de az LMP tudomása szerint a rendfenntartók eddig nem tudtak bejutni az intézetbe – mondta Szabó Tímea.
A Reménysugár Habilitációs Intézetben 2004-ben átfogó vizsgálatot indítottak, miután egy halmozottan sérült, autista kisfiú belefulladt a Dunába. A vizsgálat szakmai mulasztásokra derített fényt – hívta fel a figyelmet az ellenzéki politikus. Az intézményben később egy 14 éves kisfiú is életét vesztette, mert „állítólag nem ment ki hozzá időben az intézmény orvosa”, legutóbb pedig tavaly októberben egy 20 éves fiatalember halt meg „nagy valószínűség szerint a folyamatos téves gyógyszeres kezelés és a bántalmazás miatt” – ismertette.
A képviselő közölte: több bántalmazásos esetről hallottak a Vakok Állami Intézetében is. A betegek is tettek feljelentést, de az intézet is eljárást indított rágalmazásért. Szabó Tímea hozzátette: szeretnék, ha a vizsgálatok eredményét nyilvánosságra hoznák, és nemcsak azokat vonnák felelősségre, akik bántalmazták a bentlakókat, de azokat is, akik szemet hunytak e felett.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:59, kedd | Bulvár
Meghalt Chris Rea énekes, dalszerző
Életének 75. évében elhunyt Chris Rea brit énekes, dalszerző, gitáros, többek közt a The Road to Hell vagy a Driving Home For Christmas szerzője - közölte a családja hétfőn.
2025. December 20. 10:03, szombat | Bulvár
Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől - jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
2025. December 20. 09:59, szombat | Bulvár
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik a pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.
2025. December 18. 07:38, csütörtök | Bulvár
Sean Paul 2026 májusában a Budapest Parkban ad koncertet
Sean Paul jamaicai előadó 2026. május 17-én először lép fel Budapesten, a Budapest Parkban – közölték a szervezők az MTI-vel.